Nem tudok nem tulajdonítani jelentőséget annak, hogy a hetekkel ezelőtt, a gyerekekkel együtt kiszínezett téglák a mai napig nem koptak meg. Egyszerű színes kréta...ki gondolta volna, hogy ellenáll a viharoknak is?

Nem tudom ezt nem a kinti működésünk metaforájának látni.

Egyszerű gesztusok, amiket a gyerekek felé teszünk, egyszerű szavak, "kéremek" és "köszönömök", egyszerű biztatások és ölelések, egyszerű közös játékok...sokan talán nem gondolják, hogy nyomot hagyhatnak. De működik ilyenkor valami varázslat, amitől a hatásuk igenis maradandó lesz. Talán ez a varázslat védi a krétát is a téglafalon.