A szociális területen dolgozó szakemberek tapasztalatai szerint a deprivált környezetből átköltöztetett emberek beilleszkedése az új lakókörnyezetbe szakmai támogatás és koordináció nélkül szinte lehetetlen. Az előítéletek természetesen kétirányúak, a „befogadó” közeg megbélyegzi a beköltözőt, mely megbélyegzettség apránként önbeteljesítő jóslattá válik, miután a beköltöző egy idő után akár a jó szándékú megjegyzéseket is támadásként élheti meg. Erre nagyon nagy kihívás felkészíteni mind a közösséget, mind pedig az egyént. Azt gondoljuk, hogy a telepfelszámolási programnak tartalmaznia kellett volna egy ilyen komplex gondozási folyamatot, de az utánkövetés semmiképp sem nélkülözhető eleme a sikeres integrációnak, bár az előzetes felkészítés is igencsak sarkalatos pontja egy ilyen folyamatnak.

Gerd Altmann képe a Pixabay -en. 

Nagyon fontos a különböző félelmeket tisztázni, a közvetlen és a közvetett tapasztalatokat szétválasztani egymástól, ugyanis ezek összemosása könnyen fűthet egy olyan öngerjesztő folyamatot, amely kontraproduktív a lakóközösség és az egyén helyzetére nézve egyaránt. Ha a megbélyegzett egyénekkel vagy családokkal kapcsolatos jóslatok beteljesülnek, az egyrészt keresztülhúzza a társadalmi integrációba fektetett munkát, másrészt pedig a közösség által kavart por az efféle események kapcsán csak tovább rontja a lakótelep hírnevét. A menekülők az áron alul kínált lakásaikkal csak lefelé rántják magukkal az ingatlanok nm árát.

A befogadó közeg tehát árgus szemekkel nézi az új lakókkal érkező jövés-menést a házban, amelynek egy része közvetlen tapasztalat, amikor látjuk, hogy valamelyik lakóhoz barátok, családtagok érkeznek. A deprivált környezetből érkezők esetén ráadásul erősebbek ezek a kötelékek, hiszen sok esetben csak egymásra számíthatnak és a mindennapi ügyes-bajos dolgaik megoldásában is gyakran számítanak egymás segítségre (nem csak ünnepekkor és különböző alkalmakkor látogatják egymást). Ha a lakóközösség ezt nem nézi jó szemmel, azt könnyen személyes támadásként élheti meg a beköltöző is, hiszen úgy érezheti, hogy a mankót rúgják ki alóla. Ezekben az esetekben kialakulhatnak közvetlen konfliktusok, pl. szóváltás, de valószínűbb, hogy a lakóközösség inkább egymás közt „beszéli ki” a belső konfliktusait, így a közvetett tapasztalás által a beköltözőket egy sor más problémával hozhatják összefüggésbe, mely problémák akár már korábban is megjelenhettek.

A legkomplexebb, leghatékonyabb integráció egy kétlépcsős mobilitási program volna, amelyben a telepfelszámolásban érintetteket átmenetileg költöztetnék egy adott lakóközösségbe, s az integrációs program végeztével költözhetnének a végleges helyükre, immár hátrahagyva az eredeti lakóhelyük révén szerzett bélyeget. Ennek a költsége természetesen sokszorosa lehet egy egyszerű áttelepítéshez képest, ugyanakkor érdemes végiggondolni, hogy akárcsak az előgondozás kispórolása is eredményezheti egy program sikertelenségét, a szakmai támogatással és koordinációval végzett utánkövetés kihagyása pedig egyenesen borítékolja azt.  

„Természetesen nem beszélgettünk el minden családdal.” 
(Bárka Kőbányai Humánszolgáltató központ szociális munkása)

 Gyakran merül fel időről időre, hogy miért a  Kontur, mármint hogy miért ők látnak el szociális feladatokat, miért nem az önkormányzat. 

Ha szóba kerül a Hős utca és a segítségnyújtás, a legtöbbek első gondolata nem az önkormányzat szociális intézményrendszere, hanem a Kontúr egyesület. Nem egyszer tapasztaltuk ezt. 

A Hős utca kellemetlen téma, sok felelős súlyos kudarca. Ezért inkább minden felelős félrenéz. Így a Hős utca tabuvá vált a felelősök számára. És ugyanígy nagyjából kimondhatatlan lett az ott élő lakókért dolgozó önkéntesek, “civilek” neve is a felelősök számára. A törvényt végrehajtó professzionális segítőkkel az együttműködés korlátozott. Nem mintha ne kezdeményeztük volna számtalanszor, de még egyes ügyekben sem mindig sikerül érdemi együttműködést elérni - nemhogy koncepcionálisan. Ha jelzést is teszünk, az eset alakulását már ritkán követhetjük nyomon, ami lehetetlenné teszi számunkra a további segítségnyújtást. 

A telepen élők helyzete különösebb extra körülmények nélkül is indokolná, hogy könnyen, akár helyben elérhetőek legyenek a szociális szolgálatok. A telepen élni, szűk térben, egy tényleg nagyon romos, elnéptelenedő épületben, lakhatást tekintve kiszolgáltatva - ez egy olyan helyzet, amiben túlélni segítség nélkül elég nagy kihívás. A szociális szolgáltatók pénz, akarat, érdek híján mégsincsenek jelen. Az oda szervezett egyetlen civil csoport, az Emberbarát Alapítvány deklaráltan nem foglalkozik a lakhatás kérdésével. Így olyan az önkormányzat, mint az okos lány, hoztak is meg nem is.

Leginkább nem, szerintem.

Elismerésként is megéljük, hogy számtalan ügyben minket keresnek meg. De ennél jobb lenne, ha létezhetne érdemi együttműködés az állami intézményrendszerrel, hiszen nem magunkért dolgozunk, hanem az itt lakókért.

Az előválasztások során a Partizán által megrendezett viták közt különösen vártuk a 9. OEVK-ét - a végén vegyes érzések voltak bennünk. 

Szerencsére előkerült a Hős utcában még mindig álló házak kérdése. Nem csoda - már önmagában az elegendő ok erre, hogy a házak még mindig állnak. 

Csak üdvözölni tudjuk, hogy a képviselőjelöltek szerint is fontos, hogy ha egy civil szervezet foglalkozik egy problémával, akkor a megoldáskeresés során ne hagyják ki: feltehetően sok tudást halmoztak fel és jó helyismeretük van. A vita során több mint ötször hangzik el az ott élőket segítő civil szervezettel való együttműködés. A Kontúr Egyesületnek van neve, van városszerte elismert szakmaisága, illene néven nevezni.

Kép forrása: Partizán Youtube-csatorna - a vita videójának indexképe

Arató Gergely megválasztása esetén nem lennének Hős utcák. A Hős utcai szegregátum azonban ott van. A felszámolására kapott milliárdok el lettek költve (álláspontunk szerint igen szakmaiatlan módon), az ellenzéki többségű önkormányzat legalábbis hallgatólagos közreműködésével. Az ellenzéki többségnek része az egyik alpolgármestert is adó Demokratikus Koalíció, Arató Gergely pártja. 

Burány Sándor szerint a Hős utcában rendeződni látszanak a dolgok, a vitában elhangzott: „sikerült megakadályozni a kerítésépítést". A kerítést jóváhagyó döntés ellen a Kontúr Egyesület támogatásával indult per,  sem anyagi, sem jogi segítséget ehhez többek közt a kerületi MSZP sem nyújtott. A Burány Sándor által olyannyira dicsért konferenciát is a Kontúr szervezte a szegregátum helyzetéről. 

Az önkormányzati többségnek szintén része a Momentum, melynek képviselőjelöltje, Paróczai Anikó, megválasztása esetén az ügy BM-hez kerülését kezdeményezte volna (vagy talán fogjai is kezdeményezni, ha esetleg listán bejut). A Kontúr Egeyesület nevét egyébként ő sem említette, pedig mindhárom jelölt személyesen is ismer bennünket. 

Az önkormányzati, választási kampányban, Karácsony Gergely és Somlyódy Csaba személyesen jöttek, és biztosították az ott lakókat a támogatásukról. Olyan jó lenne, ha a kirekesztettek a helyi problémák ügye nem csak választások előválasztások idején lenne fontos.

Ez egy régi, de nagyon beszédes dokumentum. Ez volt talán az első eset, amikor hosszas lobbizás után sikerült elérni (köszönet érte Révész Máriusznak), hogy a kőbányai önkormányzat vezetői leüljenek velünk "tárgyalni", beszélgetni a telepfelszámolásról. Ez még még az előző, 2019. előtti ciklusban - de a polgármester, jegyző és részben az alpolgármesterek, valamint a hivatalnak ebben a dicstelen folyamatban részt vevő munkatársai ugyanazok. 

A teljesen reménytelen beszélgetésről jegyzőkönyv nem készült. Mi foglaltuk össze utólag az elhangzottakat, s megkértük a találkozón részt vevő másik felet, hogy van észrevétele, javítanivalója, tegye meg. Nem tették, úgy értelmezzük tehát, szerintük is ez történt a találkozón: 

Megszületik a gyerek. Szülei nehezen élnek meg, nagyjából fogalmuk sincs, legálisan hogy lehetne emberhez méltó módon megélni. Az ő végzettségükkel nem is lehet. Féllegális-illegális tevékenységekre váltanak tehát. Ez az életmód kockázatos, zaklatott. Aztán börtön. A rokonok is szegények, nem elég az igazolt jövedelem, nem elég az egy főre jutó négyzetméter, úgyhogy a gyerekek nevelésbe, intézménybe. Az intézetben a lányokat elválasztják egymástól. A nagy kicsit még nagyobbakkal kerül össze. A nagyobbak a kisebbeket csicskáztatják. Ha addig nem cigizett, nem ivott, nem drogozott, hát most fog. A nagyoknak sok mindent megcsinál, hogy elfogadják, békén hagyják. Aztán nem bírja tovább, megszökik. Vagy betölti a 18-at és kijön. Nagyjából fogalma sincs, legaláisan hogy lehetne emberhez méltó módon megélni. Az ő végzettségével nem is lehet. Féllegális-illegális tevékenységekre vált tehát...

Hol, hogyan és végre mikor fogja Magyarország, a magyar állam megszakítani ezt az ördögi kört? Vagy meghoztuk az ítéletet, ez lesz az ő sorsa, heted-, sőt századíziglen?

Dih Andréa fotója a Pexels oldaláról

Azt mondja az Egyenlő Bánásmód Hatóság döntése, hogy nem kérhetjük számon a Kőbányai Önkormányzaton, hogy a csak a mi fejünkben lévő elképzelések szerint számolja fel a Hős utcai szegregátumot. A mi fejünkben lévő elképzelés, hogy az ott élők ne kerüljenek rosszabb helyzetbe, mint amilyenben most vannak. Ha ők úgy akarják felszámolni, hogy emberek hosszú éveken át gyűjtögetett pénzéből, törlesztett hiteléből vett lakásáért 4-5 millió forintot adnak, akkor úgy számolják fel. Hogy mit csinálnak ennyi pénzzel?

Fotó: Bódis Lajos

Semmi baj, ha valaki vidéken kap ingatlant, „oda jut vissza, ahonnan elindult” - mondta a szociális alpolgármester egy "egyeztetésen".

Tényleg? Ezt szeretné Kőbánya üzenni a polgárainak? Törekedhetsz, igyekezhetsz, előrébb juthatsz, de ha nem jutsz eléggé előre, ha nem sikerül odáig felverekedned magad, hogy közénk tartozz, akkor lehet, hogy bármikor egy tollvonással kihúzzuk a lábad alól a talajt, és mehetsz vissza oda, ahonnan jöttél?

Most már lassan három éve tart a Hős utcaiak kálváriájának zárófejezete. Az önkormányzat leállította a kisajátítási eljárásokat és nem is indított újat. Nem tudjuk persze, miért tett így az önkormányzat. De a kisajátítási eljárásokat, amit bíróságon meg lehetne támadni, leállította az önkormányzat. Most van olyan tuladonos lakó, akihez több mint egy éve nem szólt érdemben az önkormányzat. Viszont az alatta és mellette lévő lakást kibontották, úgyhogy ezen a télen valószínűleg sokszorosa lesz a fűtésszámlája a tavalyinak.

Bár az önkormányzati és kormányhivatali értékbecslések többek közt azért hoznak ki olyan alacsony összeget, mert ez egy rossz környék, alacsony a foglalkoztatottság stb. De az EBH szerint mégsem bizonyítja semmi, hogy az itt élőket rossz, hátrányos helyzetük ("védendő tulajdonságaik") miatt érné hátrányos megkülönbözetetés.

Igen, valóban nem könnyű felszámolni egy ilyen telepszerű szegregátumot. Kell hozzá pénz - ez van. Kellene szakértelem - ez volna, ha az önkormányzat igénybe venné. És kellene hozzá némi emberséges belátás, az a szándék, hogy azokat, akiknek szolgálatáért a fizetésüket kapják, ne árulják el választott képviselőik.

Ezt az utóbbit az Egyenlő Bánásmód Hatóság útján sem lehet kikényszeríteni, úgy látszik. Ahogy azt sem, ami miatt az egészbe belevágtunk: hogy az önkormányzat egyenjogú állampolgárokként bánjon a Hős utcaiakkal. Teljesen kétségbe vagyunk esve.

Tényleg nincs senki, aki megakadályozná ezt az égbekiáltó igazságtalanságot?

Bízunk benne, hogy van. Bár azzal a pár önkéntessel, akik mi vagyunk, erőn felüli munka volt már eddig is részt venni ebben az eljárásban, bízunk még annyira a magyar igazságszolgáltatásban, hogy továbbmegyünk.

Egy kicsivel felavattuk az új építőjátékunkat, amit szuperkreatív önkénteseinkkel, "Nóra nénivel" és "Virág nénivel" gyártottak a gyerekek, színes papírból és papírgurigákból, egy korábbi foglalkozáson.

Klasszikus toronnyal kezdünk. Gyorsan kastéllyá változik, ahol ő, a "királyfi" és én, a (rózsaszín kupak) "királynő" uralkodunk nagy biztonságban, "varázskaputól" és "őrfiúktól" védve. Történetünknek nem lesz folytatása, mert

"valami nagyon szép dolgot kell most építenünk".

Ez a ház "huszonegyszáz méter nagy"! Van benne egy csomó hűtőszekrény is! És tudjátok, kik élnek benne?

"Azok, akiknek nincs hol lakniuk."

Most, mikor attól hangos a sajtó, hogy kerítést akarnak húzni a Hős utcai telep köré és ellenőrzés alá vonnának minden ott lakót, jön egy 14 éves fiú, és csendben készít egy olyan mécsestartó házat a szombati kerámiafoglalkozáson, aminek

mindig nyitva áll az ajtaja.

Körbejár az önkénteseink között Paul Tough: Adjunk esélyt a gyerekeknek! - Hogyan segítsük a hátrányból indulókat? című könyve. Idéznék belőle egy fejezetet, azok számára, akik nem értik

• miért olyan agresszívek sokszor a hátrányos helyzetű gyerekek?
• miért nem hajlandók tanulni?
• miért "rossz tanulók"?
• miért nem fogadják el a segítséget?

Az alábbiak pedig részben magyarázzák azt is, hogy miért nem fair reflexből számonkérni egy felnőttől, aki valaha hátrányos helyzetű gyerekek volt, hogy "miért nem tanult inkább", "miért nem elég kitartó", "miért ordibál a villamoson" vagy "miért üt, mielőtt gondolkodna".

Az idézett fejezet szerint a tartós ("mérgező") stressznek súlyos egészségügyi, mentális és pszichés kockázatai vannak. Kora gyermekkorban az agy fejlődését is befolyásolhatja. Stresszfaktornak pedig nem csak a sok munka és a kibírhatatlan irodai főnök számít. Stresszhelyzet egy gyereknek, ha az lebeg a feje fölött, hogy "intézetbe kerül", mert a családja nem tudja ellátni őt, ha félő, hogy elszakítják a testvéreitől, ha rendszeresen rendőrök viszik el a szomszédait, ha felnőtteknek szóló tévéműsorokat lát (amiket nem ért), mert egy szobában lakik a család, ha mindenki előtt titkolnia kell, hogy miből élnek a szülei és hol lakik, ha folyton bliccelnie kell a buszon, mert nincs pénz jegyre...és így tovább.

Stressz

(Forrás: Paul Tough: Adjunk esélyt a gyerekeknek! - Hogyan segítsük a hátrányból indulókat?, HVG Könyvek)

Mindez új, sürgető kérdést vet fel: egy hátrányos helyzetű gyerek mindennapi életében pontosan mi akadályozza a leginkább a sikerességéhez szükséges készségek kialakulását? A válasz részben alapvető egészségügyi kérdésekhez vezet vissza: a szegény gyerekek általában kevésbé tápláló ételeket fogyasztanak, mint a jómódúak, és rosszabb egészségügyi ellátásban részesülnek. Másrészt a korai kognitív stimulációnak is lényeges szerepe van: a jómódú szülők általában több könyvet és fejlesztő játékot vesznek gyerekeiknek kora gyermekkorban. Az alacsony jövedelmű szülők kisebb valószínűséggel élnek jó könyvtárak, múzeumok és egyéb fejlesztő lehetőségek közelében, és kevésbé valószínű, hogy a gyerekeikkel beszélgetve választékos, gazdag szókincset használnak.

Ezek a tényezők mind sokat számítanak. Emellett azonban idegtudósok, pszichológusok és más területek szakértői a hányattatások között felnövő gyerekek nehézségeinek új, a fentiektől eltérő okait kezdték vizsgálni, és eredményeik más megvilágításba helyezik a hátrányos helyzettel és az esélyekkel kapcsolatos eddigi elképzeléseinket. A kutatók következtetése szerint a környezet elsősorban a stressz mechanizmusán keresztül gyakorol hatást a gyerekek fejlődésére.

Bizonyos állandósult környezeti jellemzők kórosan és tartósan megemelik a gyerekek stressz-szintjét, és ezek a tényezők a korábban gondoltnál sokkal súlyosabban ássák alá az egészséges fejlődést - mind testi, mind lelki téren.

A hányattatások különösen kora gyermekkorban gyakorolnak erőteljes hatást a mindannyiunkban meglévő, bonyolult stresszhálózatra, amely az agyat, az immunrendszert és az endokrin rendszert köti össze (ez utóbbihoz tartoznak a stresszhormonokat, köztük a kortizolt is termelő és kibocsátó mirigyek). Ez az összetett rendszer főleg kora gyermekkorban rendkívül érzékeny a környezeti hatásokra; folyamatosan keresi az onnan érkező jeleket, amelyek előrevetítik, mire számíthat az eljövendő napokban, években. Ha ezek a jelek arra utalnak, hogy az élet kemény lesz, a rendszer válaszként felkészül a nehézségekre: megemeli a vérnyomást, növeli az adrenalintermelést, fokozza az éberséget.

Ez rövid távon előnyös lehet, főleg veszélyes környezetben: ha a veszélyérzékelő rendszerünk - amely az "üss vagy fuss" reakcióért is felelős - élesre van állítva, mindig készen állunk a következő csapásra, és gyorsan tudunk reagálni. Az ilyen típusú alkalmazkodásnak tehát nagyon is megalapozott evolúciós okai vannak.

Ennek az állapotnak az állandósulása azonban testi problémákhoz vezethet: többnyire károsodik az immunrendszer, súlygyarapodásra hajlamosító anyagcsere-változások következnek be, és az élet későbbi szakaszában különféle betegségek jelenhetnek meg, az asztmától a szívproblémákig. 

Ami még súlyosabb: a stressz az agy fejlődését és érintheti.

A magas stressz-szint - különösen kora gyermekkorban - gátolja a gyermek prefrontális kéregállományának a fejlődését. Agyuknak ez a része irányítja a legfinomabb és legbonyolultabb intellektuális funkcióit, valamint az érzelmi és kognitív önszabályozási képességünket.

A korai krónikus stressz - amelyet számos kutató ma már mérgező stressznek nevez - megnehezíti a gyerekek számára a csalódásokra és provokációkra adott érzelmi reakciók mérséklését.

Apró sikertelenségeket megsemmisítő vereségként élnek meg; kis undokságok súlyos összetűzésekbe torkollnak. Az iskolában az érintett gyermek túlérzékeny stresszválasz-rendszere folyamatosan keresi a fenyegetéseket, ami saját magára nézve káros viselkedési mintázatokat hozhat létre: verekedést, visszabeszélést, hangoskodást az osztályban. Ami pedig kevésbé szembeötlő: minden egyes nap tartani fog a társaival való kapcsolatoktól, és ellenáll a tanárok és más felnőttek közeledési kísérleteinek.

Kognitív szinten pedig, ha valaki kaotikus, bizonytalan környezetben nő fel, amitől krónikusan magas lesz a stressz szintje, károsodik a prefrontális kéreg által szabályozott számos készség - az úgynevezett végrehajtó funkciók - fejlődése. (5) Ezeket a magasabb rendű, az agy működését felügyelő mentális készségeket egyes kutatók a légi irányítók csapatmunkájához hasonlítják. A végrehajtó funkciók, köztük a munkamemória, az önszabályozás és a kognitív rugalmasság, mind a fejlődés építőkövei, az az idegi infrastruktúra, amely megalapozza a nemkognitív képességeket, az ellenállóképességet, a kitartást.

Ezek óriási mértékben befolyásolják, hogy mennyire képes valaki ismeretlen helyzetekben eligazodni, új ismereteket feldolgozni, márpedig az iskolában mindennap pontosan ezt várjuk a gyerekektől.

Ha egy kisgyerek végrehajtó funkciói nem kellően fejlettek, az iskolában töltött napok a bonyolult utasításokkal és a figyelmet állandóan zavaró eseményekkel csak frusztrációk végtelen sorozatát hozzák számára.