Sajtótájékoztatónk után egy újságíró, akit korábban, a fizetett munkám kapcsán ismertem meg, odalépett hozzám és megkérdezte, ezt miért csinálom? Nem lehetne fizetésért dolgozni a Hős utcában? Hiszen itt is szociális munkát végzünk...
Erre a kérdésre mindig csak azt tudom válaszolni: ittragadtam.
A Hős utcába először tolmácsként jöttem: egy külföldi csoportot kísértem, akik intézménylátogatásra jöttek. Majd felajánlottam Urbanovszky Zsuzsának, hogy keressen, ha úgy érzi, tudok valamiben segíteni. Jól jönne néha fénymásolás, fordítás - gondoltam szerényen. Aztán beszélgetni kezdtünk Zsuzsával, lenéztem a nyári alkotótáborba...és egy részem ott is maradt.
Számomra egészen fantasztikus látni, hogy hogyan változik a Kontúr hatására a telep. Nagyon lassú és nagyon kemény munkával, de határozottan változik. A több éve zajló projekt eredményei a gyerekeket látva a legszembetűnőbbek.
A hivatalos szociális munkást fenyegeti az a veszély, hogy az idő múlásával fegyelmező szerepbe tolódik, a munka kontrollfunkciót vesz át (figyelmeztet az elégtelen lakhatási körülményekre, reguláz).
Meggyőződésem, hogy így veszti el a munka azt a báját, amiért érdemes csinálni. Én ehhez az alaphoz tudok visszatérni, mikor a Hős utcában önkénteskedem.
A gyerekek megkerülhetetlenül részei a munkának. Azt, hogy közvetlenül foglalkozhatok az ott élő felnőttekkel, beengednek a lakásaikba, az az egyesülettel szembeni bizalom tette lehetővé, ami az ott működő gyerekklubok hozadéka. Ha ezekre a gyerekprogramokra a jövőben nem jutna pénz, az olyan lenne, mintha lebontanánk az alapokat. Alapok nélkül pedig nem lehet építkezni, nem működhet hatékonyan a jogvédelem, a közösségfejlesztés, a családsegítő egyéni munka.
Egyre inkább az a meggyőződésem ha gyerekeim tizeniksz év múlva megkérdezik, mit csináltam akkor amikor annyira nehéz volt Budapesten kirekesztettnek lenni, az alkotótáborban készült képekkel kezdem, amiken gyerekekkel játszom.
Tudom, hogy büszkék lesznek rám.

(Fotó: Kontúr Egyesület)